Októberben nagy örömünkre régi-új csapattagot köszönthettünk az Edimartnál. Hatala Klaudiát az elmúlt időszakról és az újrakezdésről kérdeztük.
Hogy telt az elmúlt 2 év?
Az elmúlt két évben gyökeresen megváltozott az életem. Mondjuk az egész világ a feje tetejére állt, de számomra másokkal ellentétben a világjárvány időzítése – ha lehet mondani, – tökéletes volt. Családot alapítottam, ennek megfelelően nagyobb otthonba költöztünk. Ennek minden örömével és kihívásával nap mint nap megbirkóztunk a Herczeggel a fehér lovon, akiről kiderült, hogy nem csak a mesében létezik. 😊
Miért döntöttél a visszatérés mellett?
Miközben teljesen más dolgokra koncentráltam, és teljesült a kívánságom, hogy fenekestül felforduljon az életem,
ha a munkára gondoltam, mindig az Edimartnál szerzett élmények és a csapat ugrott be. A fordítóipari közösség és a régi ügyfelek is hiányoztak.
Nagyon jólesett, hogy a cég részéről is felmerült a visszatérésem lehetősége, és hogy ilyen meleg fogadtatásban részesültem.
Könnyű volt-e újra felvenni a fonalat?
Nagyon furcsa érzés volt egyszerre újnak és visszatérőnek is lenni. Elsőbálózónak éreztem magam az első hetekben, újra meg kellett szoknom a „na de én itt majdnem otthon vagyok” élményt, és újra kellett tanulni pár elfelejtett folyamatot.
Visszatérőként mi az, ami most újdonság neked?
Az Edimart régi jó szokásához híven nem állt meg a fejlődésben, így az irodán belüli technikai újdonságok megismerésével kezdtem a felzárkózást, és persze megismertem az új szolgáltatásokat is.
Szuper lehetőség a gépi fordítás, amivel már nem csak ismerkedünk, hanem bátran ajánljuk is partnereinknek az ehhez kapcsolódó utószerkesztési szolgáltatásainkat.
Újdonság továbbá a hibrid munkavégzés, ami remek lehetőség arra is, hogy időt és energiát spóroljunk!
Mivel telnek mostanában a mindennapjaid, amikor nem dolgozol?
Szabadidőm 99%-a jelenleg a családomról szól. Három kisgyerek óriási mozgásban tart, nagyokat kirándulunk, imádom a felfedezéseik örömét, az őszinteségüket.
Tanulni próbálok a legnagyobb tükörből, amelyben magamat láthatom általuk.
Ja, és 17 év után elkezdtem autót vezetni, na erre igazán büszke vagyok, ahogy suhan a mama taxi.